WOWIT találkozó Ostrava

WOWIT találkozó Ostrava

2022.04.06-07 Ostrava WOWIT találkozó

A Futureg csapata a WOWIT projekt keretein belül április 6.-án Ostravaba utazott. Néhányan közülük ugyan csak virtuálisan tudtak részt venni az előadásokon és megbeszéléseken, mégis egy csapatként közösen vettünk részt ezen a különleges eseményen. Egy különleges, országhatárokon átívelő nemzetközi diszkusszión vehettünk részt együtt, így bővítve ismereteinket egy igen fontos, ugyanakkor kevés nemzetközi figyelmet kapó témával kapcsolatban. A hosszú út és egy izgalmasan szűkös parkolás után a pubba érve mosolygós, kedves arcok, gondosan előkészített egyedi mappák városnéző prospektusokkal, valamint ínycsiklandozó tízóraival fogadtak minket a tárgyalóteremben.

Egy rövid pihenés, a tagszervezetek bemutatkozása, valamint az együttműködési szerződések és a jelenléti ív aláírása után kezdetét is vehette az érdemi munka, ami az első nap délelőttjén főként a költségvetési tervezet átnézését foglalta magában.

Az ebédet mindannyian közösen egy közeli étteremben fogyasztottuk el, ahol alkalmunk nyílt megkóstolni a helyi specialitásokat is. Ebéd közben kicsit mindannyian feloldódhattunk a kötetlen
beszélgetések alkalmával. Érdekes volt megtapasztalni, ahogyan egy asztalnál beszéltünk néha szlovénül, csehül, szlovákul vagy éppen magyarul. Természetesen végül az angolban találtuk meg a közös nyelvet, mégis különleges élmény volt megtapasztalni a sok kultúra találkozását egy közös cél érdekében.

Ebéd után a pubban folytatódott a munka, a délutáni megbeszélés alkalmával főként a közös júniusi dunaszerdahelyi találkozásunk részleteinek kiötlésével telt el az idő.
A napunk városnézéssel folytatódott. Közösen alkalmunk nyílt az Ostravai bányát egy rendkívül kedves idegenvezető hölgy társaságában felfedezni. Úgy gondolom mindannyiunk nevében
mondhatom, hogy ez egy igazán emlékezetes, különleges élmény volt. Elképesztő volt látni a hatalmas vasszerkezeteke,  amerre csak a szem ellátott, belegondolva, hogy mennyire kemény
munkát is végeztek itt régen az emberek amikor mrg ezek a gépezetek aktívan működtek. A torony tetejére felérve pedig egy igazán lélegzetelállító, ugyanakkor egyben szédítő élményben lehetettrészünk, ugyanis fentről egész Ostravát megszemlélhettük.

A vacsorát ismét egy gyönyörű étteremben fogyasztottuk el közösen, így lezárva ezt az élményekben gazdag, különleges napot. Az éjszakát egy közeli hotelben töltöttük, majd a reggelit is itt fogyasztottuk el. A második nap a szakmai program alkalmával szakértők előadásait hallgathattuk meg, majd ezután alkalmunk nyílt a tőlük való kérdezésre is. Az első előadó Markéta Ubíková volt. Előadásának hangsúlyát a nők digitális képességeinek fejlesztésére helyezte. Megtudtuk, hogy az elmúlt 10 évben a munkák 50%-a átalakult az automatizációnak és a digitalizációnak köszönhetően, ugyanakkor csak az állások 5%-a szűnt meg teljesen ennek következtében. Éppen ezért is annyira fontos, hogy a nők fejlesszék digitális képességeiket annak érdekében, hogy jobb álláslehetőségek közül tudjanak válogatni. Továbbá megtudtuk, hogy a nőknek tanulniuk kellene többek között a kommunikációs platformokról,
adatbiztonságról, jelszóvédelemről, az applikációkban rejlő lehetőségekről, a netikettről, programozásról és kontentkészítésről, a hatékony eszközhasználatról és az egyéb kreatív
technikákról, technológiákról. Markéta szervezeteket is javasolt, ahol a nőknek Csehországban lehetőségük adódik arra, hogy erre a rengeteg tudásra szert tegyenek.A második előadást  Klára Žídeková nem szakértő tartotta. Itt a női és férfi fizetések közötti különbségekről, annak okairól, és a megoldási lehetőségekről tudtunk meg többet.
Az egyenlőtlen fizetések okai a munkákkal kapcsolatos sztereotípiák, a férfiak előnyben részesítése magasabb pozíciók esetén, a családi élettel járó nehézségek, valamint az a tény, hogy ez a probléma sokak szerint nem is probléma, és – talán éppen ezért – igen kevés szó esik róla. Megoldási lehetőségként pedig felmerültek a rugalmas munkakörülmények biztosítása(pl home office), a "férfi munka" sztereotípiák megszüntetése (pl. a nők támogatása az IT szektorban), a gyermekfelügyelet segítése, valamint a férfiak támogatása.A szakmai nap lezárásaképpen a practice guide megírásának részleteiről, valamint a dunaszerdahelyi előadássorozat elemeiről esett szó. A pub elhagyása után a városházába vettük az irányt, ahol közösen elfogyasztottuk az ebédünket egy kellemes kötetlen beszélgetés közben. Ezután megnéztük, sőt néhányan ki is próbáltuk az épület különleges liftjét, ami ajtók nélkül működött. A kirándulásunkat pedig a városháza tornyából történő városnézéssel zártuk le.

Emlékezetes két napot tölthettünk el együtt Ostravában, ahol projektünk előrehaladása mellett felfedezhettünk egy különleges, gyönyörű várost, kultúrát és szokásokat.

Az Európai Únió támogatásával készült

FUNDED BY THE EUROPEAN UNION 
Project Number – 2021-1-SK01-KA210-ADU-000034089