A dunaszerdahelyi Adventim Magán Szakközépiskolába szeptember 2-tól 4-ig tartó előadásokkal és workshopokkal színesített program keretén belül, a pedagógusoknak és diákoknak, három téma köré gyűjtött tudásanyagot, gyakorlati elemeket és rálátást igyekszik átadni a két előadó, Bott Domonkos Lívia és Mészáros Krisztina.
Az első nap témája a „Többet joggal, mint erőszakkal!”, amely az iskola diákjainak szánt vetítéssel egybekötött előadás gyermek- és kisebbségi jogokról, illetve gyakorlati elemeket tartalmazó előadás a verbális bántalmazás kivédésére. Szó esik a gyerekjogok és mediáció kapcsolatára illetve szoros és elválaszthatatlan együttgondolkodásra a témában, mely során a a gyermekjogok alapjairól, a Minority Kids projektről is beszélgetés és véleménynyilvánítás folyik majd,
Szeptember harmadikán az emocionális intelligencia hatásai a konfliktusoldásra, asszertivitás- az iskolai konfliktusok oldásának alapjai előadásra kerül sor, emellett a konfliktusok hatásairól, taktikájáról, stílusáról is beszélgetünk.
A második nap a tanári kar külön workshop keretén belül megismerheti a mediáció és a konfliktusoldás aspektusait, az évfolyamtársi mediáció múltjáról és jövőjéről hallhatnak és a célról, amiért a projekt létrejött. Ennek a napnak a témáj a a kommunikció, ezért is kapta a nap a „Több megoldást, konfliktust!” A tanárok néhány technikát is elsajátíthatnak, hogy a konlfiktusoldás gyakorlatában motivációt szerezzenek.
A harmadik nap a „Többet szavakkal, mint erővel!” témát járjuk körbe, egy adott évfolyam konkrét diákjaival, akik közül kiválasztásra kerül az évfolyamtársi mediátor, és az osztályközösséggel közösen gyakorlatot szerez mediációs folyamat vezetésére.
A projekt célja az erőszak eliminálása az iskolákban, az effektívebb konfliktusoldás, a tudatosabb, asszertívabb kommunikáció osztálytársak, pedagógusok közt.
A rendezvényt a Kisebbségi Kulturális Alap támogatta.