Egy fárasztó nap után sietek az egyik kedvenc sörkertembe Dunaszerdahelyen. Fülhallgatómban a csallóközi rádiósok, a tollas rádiósok elemzik a nyárvégi csallóközi kulturális kínálatot, programfelhozatalt. Jobbnál jobb programok az itteni falvak és városok közterein, komolyan mondom, hogy az operát leszámítva minden, de valóban minden zenei műfaj jelen van az itteni kulturális életben, de még a tárlatok, a kiállítások is gazdag élményt kínálnak az egyéb művészeti ágak kedvelőinek. Így szeretem Csallóközt.
Már csak egy utca választ el a mai egyik fő „desztinációmtól”, amikor arra leszek figyelmes, hogy az utcán szemben egy nyugdíjaskorú házaspár andalog a keskeny járdán. Ráérősen, kézenfogva, sem sietnek sehova, látszik a lépteiken, hogy élvezik a jó levegőt, a kellemes időt. Amikor elhaladunk egymás mellett megszólítanak, csehül, derült ki utóbb, miután levettem a fülhallgatót. Mosollyal az arcukon felteszik a kérdést, hogy hol tudnának nagyobb mennyiségű paprikát és paradicsomot vásárolni, ugyanis Csallóközbe járnak nyaralni rendszeresen több évtizede, de sajnos folyamatosan kevesebb a tényleges csallóközi zöldség, nem akarnak export árut eltenni befőttnek, lecsónak.
Hát mit mondjak, meglepett a kérdésük, hogy van-e ismerősöm, aki termeszt zöldséget, s akitől vennének egy ládával. Kis töprengés után azt kellett mondanom, hogy csallóköziként, aki gyerekkorában a fólia sátrak közt játszott indiánosdit, majd a pozsonyi Miletics utcán árulta a csallóközi zöldséget és gyümölcsöt, sajnos nem ismer ilyen embert most a Csallóközben. A házaspár ekkor feltette a kérdést, amire nem számítottam, hogy miért nem termelnek az itteni emberek zöldséget, amikor annyira ízletes volt az itteni zöldség, s ide nem csak a termálvíz és a napfény miatt jártak vissza, hanem az ízek végett is. Hát erre a kérdésre hosszabb lélegzetvételű választ kellett adnom, kezdve a nagy áruházláncok gazdasági politikájától egészen az emberek életvitelében megtörtént szokások változásáig.
A bácsi ekkor elmondott egy kedves történetet. Ő a hetvenes években volt katona, ahol együtt volt egy csallóközi fiatalemberrel (aki azóta kiköltözött Amerikába a fiához), aki megmutatta neki a csallóközi paprikát, paradicsomot, az itteni gyümölcsöket. Ő az egyik eltávozáskor a kaszárnyából egyenesen a szerelméhez sietett, amikor a csallóközi katonapajtása kezébe adott egy nagy doboz földiepret. A bácsi rámutatott a mellette álló nénire, s mondta: mi ettük meg ketten, de már annak 50 éve. Mindketten nevettek, elkezdtem nevetni én is. Jó volt hallani, hogy milyen meghatározó volt egykor a csallóközi zöldség és gyümölcs. Később egész este az járt a fejemben, hogy miért nincs már háztáji a Csallóközben, miért a marokkói paprikát aprítjuk fel a spanyol paradicsom mellé (amit egy spanyol barátom maga is csak WATERBALL-nak nevez), amire aztán ráütjük a fipronillal fertőzött import tojást…. Miért így készül a csallóközi lecsó 2017-ben?
