Most pedig térjünk ki az ovik versus magánovik régióbeli vonzatára, mint hogy már közeleg szeptemberi aktuális beiratkozási lehetőség. Mi történne akkor, ha az eddig hiánycikknek számító magánovi vagy magyar nyelvű magánovi működne, mint gyermekeknek szóló szolgáltatás?
A kisgyermekek továbbra is anyanyelvükön kérdik majd, amit otthon megtanultak, s talán a rendszer rájuk nem mer szólni, hisz a fizető kliens tisztelt gyermekeinek mindent szabad.
Annyiban változik a kereslet-kínálat képlet, hogy a gazdasági alapigazságok értelmében nagy kereslet, kis kínálat esetében a piac áremelkedést hoz, ami egy kisvárosban akár a pozsonyi külvárosi árakat is tarolhatja ( négyszázól- ötszáz euróig. Ezeket az árakat gyakran azzal magyarázzák, hogy ha nem túl magasak, még az is lehet, hogy mint idegen nyelv kapunk angol órát heti egyszer, Esetleg bio ételt vagy Montessori játékot.
Mi lenne, ha egyszerűen bővülne az ovis felhozatal? Konkurenciák és választási modellek lennének? Egy városban akár három.
Az egész dél-szlovákiai felhozatalt ugyan egy gondolatsorral nem lehet elemezni, mint nem ott elő, s mivel ez mostanság egy eleve új a rendelkezés, szakértelemmel sem szeretné valaki bírálni. Eddigi információik szerint viszont sok új és kezdeményező ötlet van, nem csak a tradicionális oktatási modellek alapján, most már csak megfelelő helyek, döntések, modellek.
Gazdaságilag a bölcsistörvény viszont nem kifejezetten „haszontermelő” a társadalom aktív tagjaira nézve, az anyák ugyanis bizonyos szempontból korlátozva lehetnek a gyermek kora, de más határok által.
Másrészt az a vállalkozói réteg, aki ilyen téren szeretné vállalkozását növelni, örülhet, ha a szigorú határozatok ellenére még jövőben is életképes lesz. A legtöbb magánovi, bölcsi ezentúl szigorúan pedagógiai végzettségűek egyirányú iparága lehet ,ami nemcsak hogy mint befektetés nem túl kecsegtető, de a magas bírságok, majd előreláthatóan mellékutakat és újfajta jogi megoldásokat adnak, s ez egérutak újabb keresője lesz.
Habár a szakvélemény büszke az újfajtaképp definiált ovikra, s védettnek érzi parlamentünk gyermekeinket, nem beszélve az állami ovikra ígért támogatásokról sem. Mindenekelőtt érdemes lenne külföldi modelleket is megnézni, s tükör előtt megkérdezni: láttak már az erről szavazó képviselő k olyan anyukát, óvónőt és gyereket, aki a kétemeletes családi házban lifttel közlekedve szeretett volna a babakocsijában a második emeletre jutni akadálymentesen?
Esetleg hogy egy vállalkozni szándékozó anya, vagy magát fejlesztő, vagy másik gyerekét nevelő, az miért számít „gazdaságilag inaktív” azaz GDP-be nem kifejezetten „termelést és hasznot hozó állampolgárnak“?
Maradjunk a végleteknél, kevés intézmény van, és lehet, hogy tényleg ilyen az igény. Vagy csak egyszerűen más a világ, mint nagyanyáink korában. Ahol ez egyáltalán nem volt prioritás. Háromgenerációs házak. Ingyenes megőrző, bio kaja és montessori az udvaron. Talán az volt a legjobb modell. Mindenféle reguláció és törvény nélkül
