Projektek

SZUBURBANIZÁCIÓ

TOLERANCIA

SULIMEDIÁTOR

MINORITY KIDS KONFERANCIAKÖTET

A projekt terve, hogy bemutassa és szakmai körökben népszerűsítse a Kisebbségben élő gyerekek konferencia eredményeit. Célja, hogy megjelentesse a 2017.június 2.-.3-án Somorján megrendezett konferencián elhangzottakat. Ez a konferenciakötet már a 4. lesz a sorban, melyet a Phoenix PT együttműködésével tartott konferenciák összefoglalói alkotnak. Köztes cél, hogy az előadók publikációs tevékenységet folytathassanak magyar nyelven a szakterületükön, amely tovább motiválja őket az egyéb szakmai előadásokon való részvételre és a terepmunkára. A projekt aktivitásai főleg a konferencián előadók szövegeinek szerkesztése, korrektúrája, lektorálása ismertetőkkel és a konferenciakötet nyomtatott formában való kiadása, hogy tudományos célokra reprezentatív legyen. Célcsoportok az akadémiai közösség, az egyetemi felségterület, a legfontosabb felnőttek a gyermek számára (szülő, nevelő, pedagógus).

ELEMZÉSEK : A LEGJOBB ÉRDEK – TANULMÁNY

A projekt célja A Szlovákiában élő magyar gyerekek legfőbb érdeke című tudományos- ismeretterjesztő tanulmány megvalósítása. A tanulmány, amely magyar nyelven írott formában még nincs földolgozva, a Minority Kids projekt által szerzett ismeretekből indul ki, amely projektünk online már harmadik éve működik. Szakértőink dolgoztak a A gyerekek kisebbségben projekten és a Minority Kids Offline-on is, ahol összesítették ismereteiket a nevelés, kultúra területeiről, és a nemzetiségi kisebbségekben élő gyerekek lehetőségeiről. A projekt fő céljai: szakszerűen elemezni a gyerekek jogainak, szükségleteinek, érdekeinek átültetését, védelmét, betöltését az ENSZ Egyezmény a kisebbségben élő gyermekek jogairól értelmében. Célcsoportok a gyerekekkel foglalkozó szervezetek, iskolák, óvodák és a legfontosabb felnőttek a gyermek életében (szülő, pedagógus).

KUTATÁS : SZUBURBANIZÁCIÓ ÉS IDENTITÁS

A projekt célja a kutatás a régiók identitásának területén való megvalósítása főleg szuburbán területeken a főváros környékén, és azokban a stratégiai városokban, ahol magyar kisebbség él. A kutatás, melynek fő témája a régionális identitás és kisrégiónk imidzsének vizsgálata szocioökonómiai téren, céljául tűzte ki a dinamikusan fejlődő kultúra trendjeit és az ún. „újkori szuburbán falvak” identitásának föltérképezését is. A projekt konkrétan Csallóközzel foglalkozik, és komparációval hasonlítja a szuburbanizációt más trendekkel Szlovákiában vagy a világban. Egy szocioökonómiai kutatás adja a projekt fő céljának kiindulási pontját, amely a régió identitásának és a mikrorégió egyediségeinek kérdéseivel foglalkozik az imidzs vonatkozásában, mely fontos gazdasági mutatókra van hatással. A projekt aktivitásai magukba foglalják az elsődleges és másodlagos, online kérdőívek formájában végzett felméréseket, és az eredmények kiértékelését, amely a zárójelentésben két nyelven lesz prezentálva. Célcsoport a szakmai és a laikus közönség, mivel az eredmények grafikusan és írásban is érthetően lesznek interpretálva.

ADATGYŰJTÉS

https://docs.google.com/forms/d/1R-_CnO6KlY7Gx9E4dsbC–oMccKSdcSoY8XkOuKimTc/prefill

MINORITY KIDS ONLINE WEBTANÁCSADÁS

A projekt célja a kisebbségben élő gyerekek és anyák jogainak és érdekének online eszközök segítségével történő védelme. Konkrétan szeretnénk a minoritykids.sk blogon állandóan releváns tartalom készítésével minél több aktivistát csatlakoztatni a projekthez, és az egyesület hosszú ideje működő weboldalán és befutott blog fórumán egyedi tartalmakat közölni. A blog egyben tanácsadói projekt is a gyermekek számára, és nagyon közkedvelt az olvasók körében, mivel a családi élettel, neveléssel, oktatással és a gyerekek életútjával foglalkozik. Bár a gyermekek problémái kezelhetőek személyesen specialistáknál, jó dolog magyar nyelvű szakembert találni a környéken, épp ezért küldetése a Minority Kids első magyar családi tanácsadói portálnak Szlovákiában, hogy szakértői közösséget építsen ki. A cikkek a kisebbségben élő gyerekek egyenjogú nevelésével foglalkoznak, emberi és méltóságteljes formában anya és gyermeke számára. Fő aktivitás az információk magyar nyelven történő szakszerű terjesztése. Mivel  a gyerekek a többségi társadalomból származó gyerekekkel nevelkednek, fontos, hogy a saját környezetükben az információk édesanyjukon keresztül anyanyelven juthassanak el hozzájuk. Hasonló gyermekbarát-tanácsadó információk Szlovákiában magyar nyelven nem érhetőek el, és nincsenek tematikailag besorolva sem, úgy mint Gyermeklélek, Egészség, Anyaság, Oktatás, Online tanácsadás. Nagy érdeklődést figyelhetünk meg cikkeink iránt mindkét nyelven, ezért szeretnénk a 2018-as évben folytatni a célcsoportok, családok, anyák számára, illetve nagyobb hangsúlyt helyezni az apák szerepére és a szülők egyenjogúságára. A célcsoportok körét kiszélesítjük a nagyszülőkre és a pedagógusokra is. Nagyszombati kerületi önkormányzat dotációja Kultúra és sport terén 2018-ban támogatta a programot.

MESETERÁPIA A KÖNYVTÁRBAN

A BabyCulturArt 2018 avagy kultúra és művészet a legkisebb gyermekeknek egy kezdeményezés széleskörű kulturális aktivitások kialakítására a legkisebb gyermekek részére a régióban. A projekt gyakorlatilag gyermekek számára rendezett rendszeres kulturális rendezvényeket jelentene, közös találkozókat a gyerekekkel Somorja városában, Úszoron, illetve egyéb környező falvakban a Dunaszerdahelyi járásban (a Nagyszombati KÖ területén), mindamellett a fejlesztő kulturális vagy oktató aktivitás mellett, amely a Minority Kids projekt aktivistáinak ötleteiből született 2015-2017 között (www.minoritykids.sk). Cél megtartani a projekt által kialakult online közösséget, mint ahogy a hozzájárulás is a régió kulturális fejlődéséhez, főként reális kulturális aktivitások formájában. A BabyCulturArt 2018 érdekes aktivitásokkal akarja összefogni az anyukák és gyermekeik csoportjait. A kulturális és társadalmi aktivitások területei a gyermek pszichológussal való találkozás, a hordozás támogatása, tanácsadás a gyermekek zenei, művészeti és többnyelvű oktatása terén. A kultúr jellegű találkozókon megismernék a gyerekek a csallóközi kultúra különböző részeit mint a zene, meseterápia, irodalom és népmesék vagy a képzőművészet. A megvalósítás tervezett időpontja hozzávetőlegesen 2018 április – 2018 november.

Workshop – Szakmai konferencia Jövőnk Gyermekeiért

FutuReg aktivitások. BGA Betlen Gábor Alapítvány pályázata:

A projekt a legkisebb gyermekek oktatási és kulturális szükségleteiből indul ki, továbbá a nem elérhető aktivitások listájából azon településeken, ahol a PT a legtöbb fejlesztő és kreatív aktivitását végzi, azaz Somorján és a Dunaszerdahelyi járás egyes falvaiban. A jelenlegi szituáció az alkotóműhelyek és találkozók szervezésének igényét illetően leginkább a nem elégséges számú kisebb, óvodáskorú gyermekek számára szervezett nemzetiségi nyelven zajló kultúrális aktivitással indokolt. A magyar nyelvű szakkörök és szabadidős tevékenységekre való lehetőség a kisgyermekek számára fontos, mert 6 éves korban nagy döntés vár rájuk, mégpedig hogy milyen nyelvű iskolát választanak; illetve hogy magukénak érzik e az adott kultúrát, mivel sok esetben a magyar iskolába való beíratás kampánya nem elégséges, illetőleg az a fázis sokszor megkésett. A projekt célja azon aktivitások támogatása, melyek értelemteljesek a gyerekek számára, a szabadidő effektív kihasználása annak érdekében, hogy a gyermekeket minél kevesebb negatív hatás érje. Támogatásra lelnek az új, inspiratív módszerek és a szabadidő eltöltésének aktív formái, hangsúlyt fektetve azok nevelői jellegére, illetve a nemzetiségi kisebbségek kultúrájának és nyelvének fellendítésére. A probléma, amely a „ mozgó anyaklub“ segítségével oldódhat meg, a magyar és szlovák nyelvű kulturális-társadalmi programok elégtelen számából ered, vagy teljes hiánya  észrevehető babamamaklubokban, a kulturális intézményekben vagy más társadalmi kezdeményezésekben. Ebből kifolyólag a 2018-as évre a következő találkozók vannak tervben:A jövő gyermekeiért címen.

 

MINORITY KIDS – Az emberiség köteles a legjobbat adni egy gyermeknek.

A projekt, és egyben az online tanácsadási felület kisebbségben élő gyerekekkel foglalkozik. A kulcs szavaink: gyerek-esélyegyenlőség, az OSN egyezmény szerinti a gyerekek legjobb érdeke, effektív gyereknevelés, gyerekek és anyák helye a társadalomban, gyermek és anya közös útja a tisztességes születéstől egészen az alternatív ovódáig, meseterápia. Jelszavunk a kicsi gyerekek (Minor Kids), akik nemzeti kisebbségben élnek (Minority Kids), és multikulturális közegükben a gyermek legjobb érdekeinek feltételeit kell alkalmazni.

Anyák ONLINE kreatív, segítő, fejlesztő, szakmai csoport

WOWMOM a szlovák weboldalon

2. CsaládbarátOK Fóruma

Szlovákiai magyar szülőknek, fiatal családalapítás előtt állóknak, kismamáknak, anyáknak és család-szimpatizánsoknak létrehozott csoport, fórum, online tér. A CsaládbarátoK Fóruma ” CsaF” többek közt a Minority Kids projekt témáit is osztja. Ez a szlovákiai magyar kisebbségben élő gyermek-érdekvédelmi, anyákat támogató, családbarát portál a multikulturális gyermekek nevelése miatt jött létre Szlovákiában. A CsaF tartalmából és információiból (is) táplálkozik: Mi mindent jelenthet az a nagy „OK”? Online és Kids ?! Minority Kids, Magyar Kids, Multikulti Kids…amit szeretnétek. www.minoritykids.fonix.sk Tartalom: – Információk szlovákiai magyar vagy más közeli rendezvényekről, programokról – Hírek, trendek, posztok, blogbejegzések, tanácsok, amik segíthetik egy család életét – Vélemények, tanácsok, újdonságok ezekben témakörökben: *családterápia, *gyermeknevelés, *egészséges életmód gyermekeknek, *anyavilág szépsége, nehézsége, kihívásai, *motiváció szülőknek *oktatói, tanári, orvosi, szakértői vélemények igényelt témában. Kiemelt regionális programok, családbarát találkozók, játszóházak: Pozsony és környéke, Dunaszerdahelyi járás, Csallóköz. árjuk az épitő ötleteket, téma javaslatokat, illetve tanácsokat. Amit szívesen megosztanátok, azt tegyétek a közös falra:) Üdv az Onlinke Klubban:)adminOK

 

Multikulturális mesék

A projekt célja multikulturális mesés találkozók szervezése a nemzeti kisebbségeknek, mindenekelőtt a magyar, cseh és roma gyerekeknek és szüleiknek. Az élményközpontú workshop megvalósításakor a gyerekek és szakemberek együtt dolgoznak, közösen alkotnak egy nemzetiségileg vegyes környezetben, ahol a gyerekek képes-szöveges bemutatón keresztül vizualizálhatják az irodalom, a mesék és a hagyományok szépségét, miközben megismerik a nemzet, a nemzeti kisebbség és a régió kultúráját, és megtanulják annak szokásait. A projekt a nemzeti kisebbségek képviselői közt fennálló akadályok leküzdésére irányul. Ezek az akadályok az ugyanabban a térségben élő többségi, kisebbségi, etnikai és kulturális csoportok közti kölcsönös megismerés és megértés hiányából fakadnak. Elsősorban a dél-szlovákiai vidékek azok a területek, ahol a szlovák, magyar és roma lakosság együtt él már több évszázada. Ennek ellenére még mindig nem rendelkeznek elegendő ismerettel egymás kultúrájáról, meséiről, gyermekirodalmáról és szokásairól.

Multikultúrális mesék I – Pozsonyi mesék

Multikultúrális mesék II – Somorjai mesék

Multikultúrális mesék III – Csallóközi mesék

Multikultúrális mesék  IV- Roma mesék

 Minority Kids Offline

A projekt célja olyan rendezvénysorozat szervezése, amely keretein belül multikulturális találkozások valósulnak meg, ahol a magyar és más kisebbségek gyermekei és a többségi – szlovák – táradalom tagjai beszélgetések formájában ismerkedhetnek meg egymással. A találkozások azzal a szándékkal jönnek létre, hogy a résztvevők a gyerekek és kisebbségi családok konkrét helyzetét is vizsgálják a kultúra kontextusában.  A meghívottak között roma és magyar gyerekek, valamint a FutuReg polgári társulás Minority Kids projektjének résztvevői szerepelnek. A rendezvények során a résztvevő gyerekek és szüleik toleráns környezetben a www.minoritykids.fonix.sk portálon elérhető témákra összpontosítanak, együttműködve nemcsak nevelési szakértőkkel, de hangsúlyozva a közös kultúrát is. A tolerancia, az antidiszkrimináció, mint ahogy a rasszizmus elnyomása a tisztességes, toleráns társadalmi élet alapja. A projekt céljai közt szerepel többek között a multikulturális nevelés fejlesztése, és annak elősegítése, hogy a többségi társadalom elismerje, elfogadja a nemzeti kisebbségek sokszínűségét és jogait. A projekt keretein belül cél a kisebbségi jogok iránti tisztelet erősítése, amit a szülők számára kialakított tréningek szervezésével és egy praktikus kézikönyv anyagának bemutatásával terveznek elérni a szervezők. A projekt jövőbeli céljai még a helyi szülők és aktív édesanyák közösségének kiépítése, támogatása a multikulturális közegben történő nevelés területén. Cél egy kézikönyv kiadása is, amely segítséget nyújt a gyerekek multikulturális neveléséhez, és amely segít továbbfejleszteni a kutatási-tudományos folyamatba beépített didaktikai és metodikai kompetenciákat.

Közös régiónk – A határmenti régió környezetének multikulturális kutatása

A projekten belül azon dolgozunk, hogy vizsgáljuk Dél-Szlovákia határmenti régiójának (szorosabb értelemben véve Csallóköz) multikulturális társadalmát, és összehasonlítsuk azt más (cseh, lengyel) határmenti multikulturális régiókkal a kultúra és nemzeti kisebbségi identitás szempontjából. Terepkutatáson keresztül dokumentáljuk a különböző és közös tényeket, és Szlovákia nyugati részén elterülő határmenti régiók eredményeit, ahol lengyel, magyar, német (osztrák) és cseh nemzeti kisebbségek élnek. Ennek a feladatnak a kivitelezése során intézményünk más regionális szakemberekkel működik együtt. A kutatás előre meghatározott feladatok és kérdőívek alapján fog zajlani, és az eredmények a think-tankünkben kerülnek véglegesítésre. A kutatás eredményeit online, egy elektronikus publikációban teszünk közzé.

Spolocny region UVSR studia 20112017 linken olvashatják el a kutatást

 Weboldal a szlovákiai magyar kisebbségben élő civilek lehetőségeiről multikulturális tartalommal – www.futureg.sk

A projekt célja online ismeretterjesztő felület kialakításával információkat szolgáltatni régiónk fejlesztési lehetőségeiről, ahol a határmentén magyar és más nemzeti kisebbséghez tartozók élnek és dolgoznak.  Részleges célként tűztük ki a kisebbségeket érintő témák, néhány regionálisan meghatározó szakmai cikk előkészítését és fordítását a szlovák nyilvánosság számára. A projekt keretein belül lényegre törően, világosan és érthetően szeretnénk elmagyarázni egyes alapvető szocio-ökonómiai, gazdasági fogalmakat, tényeket, valamint a közhasznú ötletekre vonatkozó forrásszerzési lehetőségeket, a fundraising fogalmát. A projekt megvalósítása során írunk arról, miért jó fejleszteni a régiót, ismerni a történelmét, kultúráját és irodalmát, valamint felmérjük, hogy aktuálisan milyen gazdasági helyzetben van a határmenti régió, és hogyan tudnak a nemzeti kisebbségek együtt dolgozni, hogy jobb eredményeket érjenek el az itt élő lakosok, szervezetek. A gazdaságot, régiófejlesztést és kultúrát érintő témákon túlmenően más, a nemzeti identitás témájához kapcsolódó területeket is vizsgálunk a nemzeti, politikai, kulturális és történelmi összefüggéseket keresve. Természetesen a szakmai publikációk a laikusok számára is érthetően kerülnek bemutatásra. A portál hosszú távú célja a crowfunding (tömegforrásszerzés) és más gazdasági szakterületek bemutatása, a nálunk hozzáférhető támogatásokkal kapcsolatos információk közzététele és állami dotációs rendszerek magyarázata.