Multikultúra és az emberi jogok

Multikultúra és az emberi jogok

A FutuReg Polgári Társulás multikulturális rendezvényt és interetnikus beszélgetést szervezett a ,,Multikultúra a deti” projekt keretében a Duna utcai alapiskolában, 2021. június 23.-án szerdán. A foglalkozások felső tagozatos diákoknak valósultak meg a 8 és 9. évfolyamban.

Reggel a „Tolerancia és a gyerekek” témában elsőként Agnes Horváthová, a Romano kher Polgári Társulás elnöke „Ahol a (multi)kultúra és tehetség találkozik” címmel tartott előadást. Képbemutató után a gyerekek alkothattak a „Te miben vagy más?” témára a Minority Kids projekt tagjai segítségével, akik játékos feladatokkal közelítették meg a multikulturalitás témáját. A pozsonyi alapiskola felső tagozatos növendékei fél 11 után a Tehetséges multikulturális gyerekek élettörténeteit hallhatják, Vladimír Horváth jogásszal és Petőcz Kálmán,emberi jogi szakemberrel- egykori diplomatával pedig Mészáros Krisztina riporter beszélgetett.

A nap során Toleráns kommunikáció konfliktusoknál elnevezéssel gyakorlatokkal tarkított előadás hallgatható meg az iskolai verbális bántalmazás kiiktatásáról, a meglévő, vagy kialakuló vitás helyzetek asszertív megoldásáról, amelyet Mészáros Krisztina mediátor és Bott Livia ko-mediátor vezettek

„A projekt célja, hogy hozzájáruljon a multikulturalizmus és a tolerancia értelmének és tartalmának tisztázásához a kiválasztott iskolákban. Bár ezeket a témákat egyes tananyagok tartalmazzák, és az etikai órákon és a tanítási órákon tárgyalják a diákok, nem tudnak róluk eléggé. Ha nem ismerik elég jól a jogaikat, nem tudnak megfelelően védekezni az erőszak és a diszkrimináció ellen. Az idei téma az emberi jogok és multikultúra kapcsolata volt és idénis készül felmérés a három részt vevő iskolában“ – mondta el Bott Livia a projekt menedszere.

A projektben részt vevő gyerekek és az iskola igénybe vehették a mediátorok segítségét. A rendezvényt a Kisebbségi Kulturális Alap támogatta.