November a FutuReggel

A legjobb érdekről a gyermekek jogainak világnapján

A gyermek a család legkisebb tagja, ezért létrehoztunk egy kiadványt és egy workshopot, hogy hangsúlyozzuk: a társadalom legfontosabb tagja a gyermek, aki a szlovákiai magyar valójában más mérce szerint, más élethelyzetben él, mint a többség. Tehát amikor a kisebbségben élő gyermekekről szólunk, fontos megemlíteni a gyermekeink jövőjét.

  1. november 20-án délután 13.00 órai kezdettel megrendezésre kerül a somorjai Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár előadótermében A jövő gyermekeiért – Minority Kids II. workshopja. A projekt célja oktatási, kulturális képzés és szakmai fórum szervezése kerekasztal-beszélgetés formájában a csallóközi magyar gyermekek és anyák részére. A családias hangulatú rendezvény azzal a szándékkal készül, hogy a gyerekek és kisebbségen élő magyar családok konkrét helyzetét vizsgáljuk kultúránk, lehetőségeink és régiónk kontextusában.

A meghívottak között itt élő magyar szülők és gyerekek, valamint a FutuReg PT Minority Kids projektjének résztvevői lesznek. A műhelymunkák során különböző témákra összpontosítunk. Nemcsak nevelési szakértőkkel beszélgetünk, de gyermekeink felé közvetítjük a kultúránkat is. Az érdeklődők az oz@futureg.sk címen jelezhetik részvételi szándékukat. A kerekasztal-beszélgetés és projekt-záró konferencia könyvbemutatóval lesz egybekötve, mivel november 20-án világszerte ünneplik a gyermekeket, a gyermekek jogainak világnapja alkalmából. Ezen a napon jelenik meg a Gyermekek kisebbségben című kötet online formában. A nyomtatott könyvhöz a rendezvényen, illetve a FutuReg PT elérhetőségén is hozzá lehet férni. A tudományos és ismeretterjesztő kiadvány ingyenes a Kultminor támogatása jóvoltából. Az eseményt a Bethlen Gábor Alap

A Jövő gyermekeiért workshop programja – MINORITY KIDS II.

A legjobb érdek e-book bemutató

  • 13.00-13.15 – Bott Domonkos Lívia: Megnyitó, A szlovákiai magyar gyermekek demográfiája
  • 1315-13.45 – Mészáros Krisztina: A szlovákiai magyar gyermek kommunikációja és a kisgyermekek asszertív nevelése
  • 14.00-14.30 – Veress Anita: A szlovákiai magyar szülészet és terhesgondozás
  • 15.35-15.15 – Bott Domonkos Lívia: A szlovákiai magyar gyermekek társadalmi helyzete
  • 15.00-15.30 – Kávészünet
  • 15.30-16.00 – Misovich Eleonóra: Boldogságóra es coaching gyerekeknek (bemutató)
  • 16.00-16.45 – Molnár Kantner Éva: Gyakorlati tapasztalatok a gyermeklélek és a meseterápia térén Szlovákiában, találkozás a szülőkkel
  • 16. 50-17.30 – Molnár Péter: A szlovákiai magyar gyerekek pályaorientációja és jövőképe

Aktív mesés december a városi könyvtárban

Az idei Minority Kids kutatásunk A legjobb érdek c. tanulmánykötetének elektronikus összefoglalója e-book formában december 10. után lesz olvasható online módon a futureg.sk és minortykids.sk oldalakon.

December 11-én kedden, 17 órai kezdettel pedig Bíró Szabolcs: Sárkányfi meséje kerül bemutatásra Benes Tarr Csilla színész, drámapedagógus által, december 18-a pedig a kisebbségi jogok napja, ezért ezen a napon a FutuReg PT a hagyományos meseterápiás foglalkozás után a gyerekeknek számára készül egy kis meglepetéssel a helyi könyvtárban. Ne feledjük:„Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni.“ (Véghelyi Balázs)

Köszönet a támogatóknak : Nagyszombat megye kulturális pályázatának és a helyi könyvtárnak.